3
......
Következő oldal>>>
Oké, tudom! A kuponok, bónuszok legális „drogok”. Világméretben, lázszerűen terjedtek, feltartóztat-hatatlanul, mint az Ebola. Vannak kuponkirálynők és profi kuponzsonglőrök, akik úgy vásárolnak fel egy fél boltot egy rakás cetlivel a kezükben, hogy a végén nem fizetnek egy petákot sem. Tényleg. Van ilyen, láttam a TV-ben valamelyik csatornán.
A láz nem kerülte meg az Alpokat sem, se a Kárpátokat, hanem annak rendje-módja szerint szépen ez is beszivárgott a mi jól elzárt medencénkbe, ahova nem is olyan túl régóta áramlanak nyugat felől a kü-lönféle népvidító vívmányok és szokások.
Mostanában, hogy a tejük vagy tejnek látszó reggeli italukba egyre kevesebb aprítani valója jut egye-seknek… meg kettesek… és még a hármasoknak… szóval sokaknak, a reality show-k és egyéb való-ságnak látszó TV műsorok mellett hatalmas népszerűségre tett szert a kupon- és bónuszvadászat, a jó vásárnak látszó vásárlásra ösztönző cetlik gyűjtése.
Magam is örömmel ismerkedtem meg az első postaládámba dobott fehér cetli-pakettel, amely arról tájé-koztatott, hogy a kibocsátó üzletlánc boltjaiban egy-egy cetliért cserében tíz százalékkal kevesebbet fizethetek a vásárlásom végösszegénél, amíg a cetlik határideje engedi. Hurrá. Ha már törzsvásárlójuk vagyok, miért is ne hálálnák meg nekem a sok otthagyott pénzt, jólesett a lelkemnek. Felbátorodtam, és bizony vásároltam.
Egyszer csak nem jelent meg többet a postaládámban. Szomorú lettem. Már nem vagyok fontos? Már nem akarnak nekem örömet szerezni a pénzemért sem? Aztán rájöttem, hogy a vevők felé való kedves-kedés nem szűnt meg igazán, hiszen láttam a vásárlótársak kezében az aktuális pakettet, csak hogyan hogy nem, „beszűkült”. Az okot keresve kérdésemre a pénztárostól kaptam egy tippet, keressem meg a cég irodáját, mert ő nem tud érdemben segíteni. Teljesen igaza van, nem azért van ott. Én meg büszke vagyok – ha nem adják önként, csak nem fogok cetliért kapható tíz százalékért kunyerálni?
A gyanú akkor kezdte magát az agyamba fészkelni, amikor egy másik üzletlánc boltjában – ahova a napi betevőért járok, azaz csaknem naponta – ugyanígy jártam. Ott a pénztáros osztogatott jó ideje öntapadós lapon négy darab vidám napsárga színű cetlit, cetlinként húsz százalék kedvezményt jelentve a kiválasztható és kiválasztott árura. Ez is működött egy darabig, aztán csiribí-csiribá, többet nem kaptam a pénztárostól a vidám napsárga lapocskán mosolygó húsz százalékos cetlikből.
Elhúztam az orrom. Először azt gondoltam, valami kuponátok sújtott le rám. Aztán már nem szomorú voltam, hanem pipa, mert a sorban állók kezében továbbra is ott virítottak a lapok. Hogy is van ez, más igen… én meg nem?
-Mondja, kérem, hogyan lehet ezekhez a kuponokhoz hozzájutni, ha idejárok, itt vásárolok, és régebben kaptam, most meg már hónapok óta nem?
- Biztosan az osztáskor nem tetszett itt lenni.
-Egy napig osztják talán? – határozatlan vállvonás (óh, az a testbeszéd!) így az „és mikor van az a nap”-ot már ki sem mondtam. - Akkor hogyan lehet, hogy némelyek kezében több tucatnyi lap van? – berzenkedett bennem a becsületes logika, és az azon a bizonyos napon ötször-tízszer vásárló és sorba álló vevőt vizionáltam - Kicsit visszaélés szaga van a dolognak, nem? – morogtam.
A pénztárossal lefolytatott rövid párbeszéd után, már minthogy valószínűleg egyszer sem voltam jó időben jó helyen, kigyúlt a fejemben a fény.
Ha a dolgozók nem fásultsággal, nemtörődömséggel kezelik a feladatot, ami nekik teher az amúgy is nehéz munkájuk mellett, akkor valószínűleg a kuponzsonglőrködés magyaros verziójával állok szem-ben. Lehet, hogy már van bónusz feketepiac, és vannak kupondílerek is. A sok nyugdíjas kuponost elnézve mindenesetre nehéz elképzelni, hogy suttyomban jattolnának egynek pár lapnyi cetliért, mert hiszen akkor hol a megtakarítás? Hm, de lehetetlen nincs. Vagy talán rászorultsági alapon dől el, ki kap ki nem? Vagy visszaköszön a régi „pult alól” gyakorlata? Vagy ez is olyan lett, mint a lottó, ha szeren-cséd van, nyersz? Hogy a kupon valójában nem is az üzlet ösztönző része, hanem átalakult valamiféle szociális juttatássá? Vagy…?
Egy ideig háborognak bennem a kérdőjelek. Aztán most sem kérek több magyarázatot az üzletvezetőtől és nem nyúlok a Vásárlók könyve felé sem, hogy a kérdéseimet a magasabb fórum felé feltegyem. Én is megvonom a vállam, és arra gondolok, hogy legalább nem adok ki felesleges pénzt a látszólagos nyereség bűvöletében. Jó magyar beletörődéssel tudomásul veszem a helyzetet, és megelégszem a törzsvásárlói kártyámra nyomott mára már felére csökkentett pontszámmal. Azzal nem lehet különösebben bizniszezni, csak bele kell dugni a pénztárgépbe. A türelem és a vásárlói hűség kicsi megtakarítást terem.
Egy pillanatra azért megcsapott a múlt áporodott levegője és keserűbb lett a szám íze.
Mintha megállt volna az idő.

Kupon vagy nem kupon, az itt a kérdés?